NW2Online

Ezra

Az egykori Ezusz Azra és annak leghíresebb feketemágusa, Ezra Dregor nevét stigmaként viselő varázslók a fekete mágia koronázatlan királyai. Bár nem törvényen kívüliek, a feketemágusokat nem szokták vendégségbe hívni. Az ezrák így az Árnyéklovagokhoz hasonlóan kénytelenek Kigant járni, és bármilyen munkát elvállalni, akármelyik oldalon, akárkinek. A Sámánliga és a Harcos Inkvizítorok különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az ezrák ne álljanak újra össze, nem mintha akarnának. Oldalválasztásukat továbbra is a pénz és a hatalom befolyásolja, éppen emiatt ezrát ugyanúgy találhatsz Verzana, a Nemes udvartartásában, mint Wu-Zhein soraiban.

Főbb státuszpontok: inteligencia és erő

ezra next mage warlock

Végzetúr

Az Ezrák között az a szóbeszéd járja, hogy a Végzeturak mindegyike okkal jött a világra, sorsuk szorosan kötődik Kigan sorsához. Hogy ez igaz vagy sem, azt majd a sors eldönti, de azt jó, ha tudod, édes egy komám, hogy a Végzeturakat harcban nem szabad lebecsülni. Démonkezük egyetlen legyintésétől lerepülhet a fejed, kardpengéikben elkárhozott lelkek raboskodnak, vértjeiket a sötétség erősíti. Ráadásul képesek oly félelmet kelteni ellenfeleikben, hogy azok nem merik megtámadni őket, ha pedig ez kevés lenne, a sötétség leheletével egyenesen lefegyverzik rosszakaróikat. Az már csak a ráadás, ha a természet erőit megerőszakolva szélvihart keltenek maguk körül, amivel végképp elláthatják ellenlábasaik baját.

Feketemágus

Ha látsz egy Ezrát, aki magányosan ücsörög a kocsma egyik sötét sarkában, és neked, meg a barátaidnak viszketne ettől a tenyere, inkább vakarjátok meg az ujjacskáitokkal, és ne kezdjetek ki az Ezrával. Mert jó eséllyel Feketemágus a lelkem, márpedig sokan vesztek már oda amiatt, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyták. Ha a Feketemágus megidézi démonpajzsát, szinte legyőzhetetlenné válik. Ellenségeit megbéníthatja, megperzselheti, felgyújthatja vagy akár meg is kínozhatja a csata hevében. A Feketemágus nem csapatjátékos, de bármilyen csapattal szívesen eljátszik, mint macska az egérrel.

  • Öklelés
    Démoni karmaiddal felökleled ellenfeled. Az ellenfél kitérési esélye csökken.
    Öklelés
  • Rettegés
    Kelts félelmet ellenfeleidben. A Rettegés időtartama alatt csökken az ellened irányuló fizikai támadások értéke és találati esélye.
    Rettegés
  • Sötét lélek
    Elkárhozott lelkek töltik meg pengéd, növelve támadó értéked valamint a sebzésed egy részével gyógyítanak.
    Sötét lélek
  • Sötét hatalom
    Vérted teljsen elborítja a sötétség hatalma. A Sötét hatalom időtartama alatt megnövekszik a védekezésed valamint az elszenvedett sebzés egy része visszaverődik a támadóra.
    Sötét hatalom
  • Démoni szél
    Varázsolj viharos forgószelet magad körül fizikai sebzést okozva ellenfeleidnek. Az ellenfél kitérési esélye csökken.
    Démoni szél
  • Sötétség lehelete
    Varázsolj egy pusztító mágikus gömböt amely megfosztja ellenfeled minden hasznos hatástól.
    Sötétség lehelete
  • Fantom csapás
    Hajíts bénító Fantom koponyát az ellenség megsebzésére. Több célpont elleni lassító táv támadás.
    Fantom csapás
  • Dühöngés
    Add ki a Dühöd, felperzselve mindent magad körül. Tűz sebzést okoz a körülötted lévő területen.
    Dühöngés
  • Pokoli láng
    Idézz meg egy pokoli lángcsóvát amely körülötted kering és támogat a harcban. A Pokoli láng időtartama alatt a közeledben lévő ellenfeleket véletlenszerűen tűz golyókkal bombázza.
    Pokoli láng
  • Gyilkos szikra
    Varázsolj gyilkos szikrát az ellenség megsebzésére. Több cél elleni táv támadás.
    Gyilkos szikra
  • Démoni pajzs
    Varázsolj Démoni pajzsot magad köré, növelve védekezési értéked. A Démoni pajzs időtartama alatt csökken a mágikus sebzések mértéke valamint a fizikai sérülések egy része HP helyett az MP-t von le.
    Démoni pajzs
  • Árny labda
    Hajíts Árny labdát szörnyű kínokat okozva ellenfelednek. Több cél elleni táv támadás.
    Árny labda
2024 októberi események
H K SZ CS P SZ V
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3